Megnyitó: 2015. április 8. 17 óra
Művészek: Bukta Imre, Lada Gaziova, Tamara Moyzes, Nemes Csaba, Selma Selman
A vágyak archívuma című kiállítás a Roma Test Politikája - programsorozat második kiállítása, mely a Nemzetközi Roma Napon nyílik:
A magyarországi közgyűjtemények roma tárgyú fotóarchívumaiban kutatva elképesztő számban találunk a gyűjtők különböző fantáziáit beteljesítő, sokszor egészen beteges, néha pedig egyszerűen helytelen és bántó roma ábrázolásokat. Ezeket a problematikus fotókat roma és nem roma kortárs művészek segítségével dolgozzuk fel. Az így dekonstruált „nagy” történeti archívumot, fiatal roma értelmiségiek családi archívumainak kutatásával, azaz a szubjektív archívumok jellegzetességeit feltárni kívánó különleges közösségi projekttel egészítjük ki. A kiállítótérben a művészek alkotásai, és a családi képtárak együtt szerepelnek. A megzavart és meghaladott többségi képek a személyes történetekkel kiegészülve alkotják a jelenkori roma „vágyak archívumát”, amelyekben a romák természetesen, méltóságukban teljes emberi lényként jelenhetnek meg.
Résztvevők: A magyarországi roma aktivizmus legfiatalabb generációja, roma egyetemi hallgatók, és karrierjük elején álló fiatal tehetségek.
Képfeliratok
Támogatók: Norvég Civil Alap, Ökotárs, Autonómia, Visegrádi Alap, ERCF
Kép: Fotó, a Burgenlandi Regionális Múzeum Archívumából. (Cigánylányok sora, 1940-es évek, amatőr etnológus gyűjtő)
A roma test politikája egy szerteágazó és interkulturális kiállítási és oktatási program, melyet a Gallery8 roma művészek és értelmiségiek részvételével valósít meg. A háromrészes kiállítás a roma test politikájának feltárására vállalkozik a jelenkori Európában, a romák és főként a roma nők ábrázolását és részvételét kutatva a művészetekben, a médiában és a közéletben.
A Gallery8 küldetése a roma test – és ezen keresztül a roma emberek – felszabadítása. A roma testek és élet itt nem tárgyiasítva, átalakítva, vagy eltorzítva szerepelnek, hanem konkrét gyakorlatokként ahhoz, „hogyan lehet tárggyá re-konfigurálni a diaszporikus tekintetet, hogy aztán nézőként invitálhassuk meg, és hogy hogyan lehet felfedni a belénk vésődött koloniális diskurzust és kiállításokon ábrázolni úgy, hogy kvázi megfosztjuk bűvöletétől, annak érdekében, hogy a nyugati diskurzust mint történelmi legendát leplezhessük le”[1]. |