|
Megnyitó: 2016. augusztus 2., 15:00
A művész, a 2014-es, a Porrajmos megemlékezés alkalmához kapcsolódó lengyelországi látogatása során, sétákat tett a természetbe. Az erdő, melyet egy ilyen bolyongása során talált, lett jelenlegi vizuális narratívájának helyszíne. Az alkotó szándéka az volt, hogy egy szőnyeg segítségével, művészeti akción keresztül önmagát alakítsa át emlékművé, a Porrajmos áldozatainak tiszteletére. Eltakarva magát a szőnyeggel, egy installált tárggyá vált az erdőben, közel a roma népirtás tényleges helyszínéhez. Amikor a következő nap vissza akart térni erre a nyugtalanító helyre, nem találta többé. A hely látszólag eltűnt a föld színéről. Ennek ellenére magába zárta a hely atmoszféráját, és a bensőséges tiszteletet egy képbe sűrítette, amely később a kiállított munka alapjául szolgált.
A (kitörés) a patthelyzetből című munka egy videóinstalláció, amelyet dekonstruált zene kísér. Kiindulópontja az a történelmi tény, hogy Szlovákiában, a második világháború idején az erdő biztosított menedéket a romák számára. Az erdő jelenti azt a végső helyet, amely megmaradt az emberi közösségekből kirekesztett egyéneknek és csoportoknak. Az erdő nyújtott oltalmat és táplálékot. Így a természet a feltétel nélküli elfogadás és szeretet helye. A magzatpózban lévő ember feltételezi a fenyegetettséget és az ösztönös választ a veszélyre, mint ahogy az ember és a természet közötti kapcsolatot is- az ember a természet méhéből születik, amelyben megtalálja a biztonságot és a gondoskodást.
A szőnyeg reprezentálja a romák menekülés előtti életét, az életet a közösségük természetes körülményei között, amelyből erőszakkal kiszakították őket. A test lebeg a szőnyeg felett, ahelyett, hogy megpihenne rajta, ez utal a gyökértelenségre. Tágabb értelemben a test és a szőnyeg közötti távolság szimbolizálja, hogy a romák sokszor érzik szükségét, hogy elnyomják személyiségük egyes részeit, vagy hogy távol tartsák magukat a roma rokonaiktól vagy barátaiktól, ha érvényesülni akarnak a többségi társadalomban. A test nyugalma az erdőben rejtőző romák várakozásának jele, annak szükségessége, hogy csendben, mozdulatlanul kell maradniuk, mintha kővé dermedtek volna. Még tágabb értelemben utal a romák jelenlegi patthelyzetére a társadalomban, hogy erőszak útján asszimilálódnak, szegregálódnak és marginalizálódnak. A patthelyzet szimbolizálja az ürességet, ugyanakkor a potenciált is, a képviselet hiányát és a lépéseket a visszaállítására. A zene, amely eredetileg egy autentikus felvétel a művész egy rokonának temetéséről, tudatosan torzított, és a torzítás felidézi a nácik és a kollaboránsaik által reprezentált veszélyt és pusztító hatást, ami kiszakítja az egyént az életéből és a kultúrájából. Annak ellenére, hogy gyászdal, a roma zene itt a romák erejének szimbóluma, hogy képesek kitörni a patthelyzetből, és ez az erő benne rejlik minden egyénben és csoportban.
A szőnyeg egy olyan elemként szerepel a patthelyzetben, amivel a művész már 2014 óta dolgozik. Ez az ő eredeti munkája. Európa bizonyos területein élő roma nők tradicionálisan (a múltban és a jelenben is) viselt fejkendőinek mintái inspirálták a szőnyeg tervezését. Ezek a minták szimbólumként a roma közösséghez tartoznak, ugyanakkor idegen elemekként (a szőnyegek és roma öltözködés színsémái/mintái) utalnak a közép-európai közösségek honosítási gyakorlataira. A művész roma témákhoz kapcsolódó munkáiban mindig törekedett arra, hogy használja a tradicionális roma kultúra vizuális elemeit, anélkül hivatkozva a romákra, hogy beskatulyázná vagy redukálná őket csak a roma identitásukra. A szőnyeg a kulturális diffúzióra, míg a roma kendők tradicionális mintái a kulturális átvételre példák, így utalnak a társadalmon belüli kölcsönös kulturális hatások történelmére, amely lényegében emberi jelenség. A szőnyeg megjelent például a művész utolsó munkájában 2016-ban, egy performanszban, amire Prága belvárosában került sor. A szőnyeg egyszerre volt a szélein fel- és letekerve, ami mozgatta a főúton keresztül Prága szívébe. A performansz a romák közterekről való kiszorítására reagált, egy akció volt, ennek visszaállítására. A művész sétája során felkérte a járókelőket hogy csatlakozzanak a performanszhoz.
*
Emília Rigová (született 1980-ban) szlovákiai képzőművész. Művészeti elkötelezettsége mellett a besztercebányai Matěj Bel University tanára, ahol művészeti kurzusokat tart (tárgyalkotást, multimédiát, intermédiát). Rigová művészeti nyelvének alapvető eleme a tárgy, melynek formája lehet installáció, performansz vagy helyspecifikus intervenció. Továbbá 2D-s számítógépes grafikát is használ kifejezőeszközeként, ezek alapját a klasszikus festészet adja. Munkájában az interszubjektivitást vizsgálja, hogy hogyan módosítja az adott társadalmi-kulturális környezet az érzelmeket, az emberek közötti interakciót. Fő témája a kulturális és szociális sztereotípiák, az alteregó, a roma identitás és a pszichológiai tudattalan. Munkáit kiállították már Ausztriában, Csehországban, Németországban, Montenegróban, Lengyelországban és Szlovákiában is.
A művész 2012-ben megalkotta alteregóját, Bári Raklóri-t, és azóta folyamatosan használja. A művészt a családjában Bári-nak hívták, ami „nagyot“ jelent. A név másik tagjának jelentése: nem roma-lány/ nem roma szülőktől való lány. A Raklóri szót elégedettségük kifejezésére használták a szülők, a rendes, jól öltözött és csinos gyerekük kinézetére. Ilyen alkalmakkor mondogatták neki: „Olyan szép vagy, mint a raklóri/raklóro“ (nem roma lány/fiú). A családja a romák és nem romák kapcsolatát mindig szimbiózisként látta és élte meg, nem ellenségeskedésként. A név ezt az üzenetet közvetíti és szimbolizálja, amely ötvözi a tradicionális roma becenevet és egy nem roma személy megjelölését. Bári Raklóri összegzése ennek a szimbiózisnak, amely kölcsönhatás a romák és a nem romák között, és ez az alkotó által megvalósított, egyszerre mindkét világon alapuló szinergia.
Nikola Ludlová
Kurátor: Nikola Ludlová, Baki Júlia |